Szakosztályunkról, sportágunkról

Kormányunk a MOB által kiemelt sportágak fejlesztéséről szóló, 1526/2013.(VIII.12.) számú határozatával döntött arról, hogy a JUDO a kiemelt tizenhat sportág között szerepeljen.

Megyeszékhelyünkön, Szolnokon az 1950-es években kezdődött el a cselgáncs sportág oktatása, majd az 1960-as években alakult ki versenyszerűen a judo oktatás és versenyeztetés. Ekkor Bíber Pál testnevelő és Ferencz Attila honvéd alezredes alakította ki és szervezte meg az edzéseket, versenyeket. 1978-ban egyesült a két szakosztály, és megkezdődött a korosztályonkénti oktatás és versenyzés. Gyakorlatilag azóta él ez a küzdősport Szolnokon is, immáron a Szolnoki Sportcentrum – Sportiskola keretein belül.

Az olimpiai küzdősportág hamar népszerű lett városunkban is. Szolnokról válogatott sportolók, olimpián is résztvevő judokák kerültek ki.

Az elmúlt években két sportolónk is szerepelt az ifjúsági olimpián. Buenos Airesben egy aranyérmet, Szingapúrban pedig egy ezüstérmet szereztek hazánknak!

A Szolnoki Sportcentrum – Sportiskola judo csapata a 2018-as MJSZ eredményességi ponttáblázatban a regisztrált 195 egyesület közül az előkelő 27. helyet szerezte meg.

Szakosztályunkban a Kacsa úti óvodások judo képzésével indul a sportág alapjainak oktatása. A II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolában már a nagyobbakat ismertetjük meg a judo alapjaival a testnevelés órák keretein belül, a versenyekre való felkészítés is itt történik. Az első, második és a harmadik osztályos tanulók részesülnek sportágunk „egyedi” mozgáskultúrájának és technikáinak elsajátításában. A Japánból induló önvédelmi jellegű küzdősportág világviszonylatban is népszerű, olyan lelki, fizikai segítséget ad a fiatalok nevelésében, amit más sportágak nem tudnak adni.

Tíz éves kortól – akik vállalják a versenyzést – a Szolnoki Sportcentrum – Sportiskola igazolt sportolói lesznek, és Szolnokon az Abonyi út 36. szám alatt található „DOJO”-ban (judo teremben) napi rendszerességgel végezhetik edzéseiket.

Az utánpótlásképzésünk az U23-as korosztályig tart.
Szakosztályunk versenyző létszáma jelenleg 35 főből áll, az ő versenyeztetésük és képzésük az elsődleges feladatunk.

Hogy miért kezdjünk el judozni óvodás korban? A 3-6 éves gyermekek 10 éves korukig elsajátítják az eséstechnikát (az ukemit), és szinte észrevétlenül lesznek fizikailag valamint technikailag is felkészültek. Fejlődik az állóképességük, akaraterejük, motivációs képességeik.
Akik a judot versenysportként választják, kellő alapot szereznek. Ha nem akarnak versenyezni, akkor is egy életre szóló technikai tudás birtokába kerülnek (ukemi).

Jelenleg két szakember készíti fel a fiatalokat az aktív sportolásra, és igyekeznek a küzdősportokra jellemző fegyelemmel, kitartással és sportemberhez méltó hozzáállással egyfajta életformát kialakítani tanítványaikban. A létszámhoz és a lehetőségekhez képest szépen szerepel szakosztályunk, számos tehetséges versenyző mutatta már meg tudását nemzetközi szinten is, vagy bontogatja szárnyait jelenleg is.

Folyamatos kapcsolatban állunk versenyzőink iskoláival, szüleivel. Jelenlegi bázisiskolánk a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola, ahol a kisiskolásoknak kedden és pénteken 14:30-tól vannak judo foglalkozások.
Edzéseink minden nap látogathatók az Abonyi út 36. szám alatti dojoban (judo terem).

Török Ferenc judo szakedző 4. DAN.
vezetőedző

Mottó: „biztonságban élni a világban”

A judo önvédelmi jellegű küzdősport, melynek célja a szabályok adta lehetőségekkel az ellenfél legyőzése dobásokkal, fojtás-fogással, karfeszítéssel vagy leszorítással.

Az eredményesség érdekében magas szintű mozgáskoordinációval, gyorsasággal erő-állóképességgel valamint nagy technikai tudással kell a versenyzőknek rendelkezniük. A versenyeken fokozott pszichológiai teher nehezedik a sportolókra, hiszen nem az idővel, a labdával, hanem egy támadó ellenféllel kell megküzdeniük.
A judo az életre nevelés fontos eszköze, hiszen egy jó csapatban önfeláldozó társsal készül fel a versenyekre, ott viszont egyedül kell teljesíteni – akár a való életben. Így sportolóink többsége nagy küzdeni akarással és tudásának ismeretével járó szerénységgel kell, hogy rendelkezzen. A kemény edzések ellenére sportolóink megtalálják a játékot is a küzdelemben, hiszen a cél az ellenfelet becsapva, kicselezve győzni: ez a cselgáncs (judo) igazi élménye!

A szakosztály felépítése

Szakosztályunk hitvallása: az óvodáskortól a nyugdíjas korig mozgás- és versenyzési lehetőséget biztosítani a sportág iránt érdeklődők részére.

Judo ovi

Különleges, hiánypótló szolgáltatásunk, melynek célja, hogy a judo előkészítő anyagának (kúszások, mászások, gurulások, esések) segítségével megalapozzuk a helyes testtartást az arányos testfelépítést és a küzdőképesség kialakítását valamint az UKEMI elsajátítását (eséstechnikák).

Tanfolyamok (7-10 évesek)

Cél: tíz éves korra alkalmassá tegyük a sportolókat az országos versenyeken való eredményes szereplésre. Ezt a célt a judo technikai anyagának elsajátításával és a kondicionális képességek fejlesztésével érjük el.

Versenyeztetés (10-18 évesek)

Cél: minél több sportolót a korosztályának megfelelő képzéssel képessé tenni élsportnak megfelelő eredmények elérésére. Azoknak a diákoknak, akik kevesebb edzésmunkát tudnak vállalni, rendszeres edzéslehetőséget biztosítunk az egészségük megőrzésének céljából.

Élsport

Akik az elért sportági eredményeik alapján „profi” versenyzőként űzik a judot, sok sportegyesület közül választhatnak, de Szolnokon is szeretnénk számukra a feltételeket biztosítani.

Friss versenyeredmények

UTE Országos Rangsor Verseny

Budapest, 2021. július 3.
Két érmet is szereztek a Sportiskola judosai az UTE Országos Rangsor Versenyén.
🥈+70 kg-ban Mondok Viktória ezüstérmes lett,
🥉 81-kg-ban Hoffer Norbert pedig bronzéremmel térhetett haza.
Gratulálunk a versenyzőknek és edzőjüknek, Török Ferencnek.

KITÜNTETÉS

Kiemelkedő edzői tevékenységének és jelentős nevelő-oktató munkájának elismeréseként Török Ferenc Bay Béla-díjat vehetett át a honvédelmi minisztertől, melyhez szívből gratulálunk!

HÍREK

2023. november 07-én a szoljon.hu oldal számolt be a Szolnokra érkező ukrán cselgáncsozókról. A cikk ide kattintva érhető el. Cikk szerzője: Rózsa Róbert. Forrás: szoljon.hu, Fotó: Nagy Balázs