A Magyar Úszó Szövetség által indított szavazáson az év utánpótlás-edzőjére és úszásoktatójára lehet szavazni. Ezt a díjat azok a szakemberek kaphatják meg, akik úgymond a reflektorfényen kívül teszik a dolgukat: a legapróbbakkal foglalkoznak, illetve kisebb klubokban nevelik a fiatalokat, ahonnan a legtehetségesebbek aztán egy nevesebb trénerhez kerülve elindulhatnak a világhír felé.
Nagy örömünkre szolgál, hogy a Szolnoki Sportcentrum-Sportiskola Úszó Szakosztályának edzője, Szekeres Szilvia is a jelöltek között van.
Szekeres Szilvia 2006-ban kezdte meg edzői pályafutását. Első éveiben úszásoktatással foglalkozott, majd fokozatosan haladt a versenyúszás felé. Munkája magas szintű, hiszen valamennyi hazai versenyen részt vesznek versenyzői, számos országos bajnoki aranyérmes, valamint több 2. és 3. helyezett úszó nevelkedik a kezei alatt.
Szakmai elhivatottsága és emberi tulajdonságai miatt, vidéki városokból és Budapestről is kifejezetten a személye miatt járnak hozzá úszásoktatásra, edzésre Szolnokra. Mind a szülők, mind a gyermekek, sportolók részéről rengeteg pozitív visszajelzést kapunk irányába.
Az oktatói, edzői szerepen kívül szeretetteljes, bizalmas viszonyt ápol az hozzá járó sportolókkal és szüleikkel. Részt vesz a nevelésükben, mintha második anyukájuk lenne a fiataloknak. Rendszeresen utazik a sportolókkal versenyekre, edzőtáborokba, melyek szervezésében is aktív szerepet vállal.
