|
42. Unicef Országos Gyermek
Bajnokság
Székesfehérvár, 2009. július 24-26.
jegyzőkönyv:
letölthető innen
(word doc : 686 KB)
Ez évben 42. alkalommal
rendezték meg az elmúlt napokban az Országos
Gyermek Bajnokságot (11-14 év).
3 napon keresztül Székesfehérvár adott
otthont az egyik legrangosabb korosztályos
versenynek.
A versenyre
jellemzőbb adatok:
54 klub, 470 versenyző, 1600 rajt
történt a 3 nap során, ahol de. előfutamok,
ill. du. döntők alapján dőltek el a
helyezések. Gyakorlatilag reggeltől estig
tartott a verseny. A szép számú szurkolói
sereg rendkívül izgalmas és szoros
versenyeket láthatott. Nemegyszer csak 1
század mp. döntött az érem színéről.
Természetesen a medenceparton a gyermekek és
szülők részéről állandó téma volt a most
folyó VB. "ruha mizériája". A Magyar
Úszószövetség már meg is tette az első
lépéseket, hiszen ezen az Országos
Bajnokságon már csak és kizárólag a fiúk
részéről hagyományos fürdőnadrág ("fecske"),
és a lányoknál is hagyományos fürdőruhával
lehetett csak rajtolni. A szülők és
gyermekek részéről is egyöntetű volt az a
kiállás, hogy vissza kell térni a "normális"
fürdőruhákhoz, és csak a teljesítmény
döntsön. Hiszen ennek a korosztálynak is
gyártottak már csúcstechnikájú ruhákat.
Megyénket két egyesület is
képviselte: a Szolnoki Sportiskola
valamint a Mezőtúri Sportiskola fiataljai
csobbantak vízbe - és nem is akár hogyan.
Hiszen Mezőtúrról két fiatal döntőzött nem
is egy alkalommal, míg szolnokiak közül
három fiatalnak sikerült mindez. Közülük
Takács Martin két érme kiemelkedik.
Martin két versenyszámban (14 év) is
dobogóra állhatott a rendkívül erős
mezőnyben. 200 pillangón ezüstérmes, míg 100
pillangón bronzérmet akasztottak a nyakába.
Megfejelte az eredményességét még egy 400
gyors döntő hatodik helyezéssel.
Természetesen mind de. mind du. a döntők
során is új egyéni csúcsokat úszott. DE a
többi versenyző: a mezőtúriak ill. a
szolnokiak egyaránt egyéni csúcsokkal
fejezték be a versenyt. A döntők során az
alábbi értékes eredmények születtek:
Mezőtúriak:
Karapancsev Kristóf 200 pill. 5.hely, 400
gyors 7.hely, 1500 gyors 4.hely
Lengyel Norbert 200 m. hát 5.hely, 400 m
vegyes 5.hely, 200 m vegyes 7.hely
Szolnokiak:
Lugosi Gusztáv 100 m mell 7.hely, 200 m mell
6.hely
Baricza Dorottya 200 pill. 6.hely, 100 pill.
7.hely

Arany Üst Nemzetközi Úszóverseny
Dunaújváros, 2009. április 8-9-10.
A nagy múlttal rendelkező (több mint 40
éves) „Arany Üst” Nemzetközi Úszóversenyt ma
is az egyik legrangosabb utánpótlási
viadalnak tartják számon. 4 nemzeti
válogatott (Németország, Szlovákia,
Szlovénia, Magyarország), több mint 45 klub
versenyzői álltak rajthoz. A versenyt
figyelemmel kisérték a Magyar Úszószövetség
részéről Kiss László, a Magyar Úszószövetség
kapitánya, valamint az utánpótlásért felelős
Güttler Károly.
A Szolnoki Sportiskola úszója, Takács
Martin két versenyszámban egyéni csúccsal 3.
helyezett lett
(1500m gyors – 18:25; 200m pillangó –
2:24) Ilyen rangú versenyen szolnoki
versenyző utoljára 2002-ben szerzett érmet.
Az eredményéhez gratulálunk!
Gyergyák Magda Emlékverseny
2009. március 14., Eger

Érmeseink: (balról-jobbra) Kis Fruzsina
400gy 3.hely, 200 vegyes 2.hely;
Baricza Dorottya 50 pillangó 3.hely; Takács
Martin 400gy 3.hely, 200 vegyes 3.hely

A szurkolók között Egerszegi Krisztina
többszörös Olimpia-, Világ- és Európa
Bajnoknő
az izguló anyuka szerepében.
Tavaszváró Meghívásos Nemzetközi Verseny
2009. február 28. Hódmezővásárhely
E
év első rangos versenyén vett részt a
Szolnoki Sportiskola Úszó csapata
Hódmezővásárhelyen, ahol 633 versenyző 32
klub színeiben (közülük 3 külföldi) állt
rajtkőre. Versenyzőink jó eredményeket értek
el. Íme érmeseink:

balról jobbra: Lugosi Gusztáv
(200m mell 2. hely), Takács Martin (200m
pillangó 2.hely),
Szekeres Ákos (200m gyors 3.hely), Karmazin
Tamás (100m mell 3.hely)
Az
eredményekhez gratulálunk!
XII. Országos Rövidpályás Vidékbajnokság
2008. december 5-6-7. Hódmezővásárhely
2008. december 5-6-7-én Hódmezővásárhelyi
Sportuszoda adott otthont a XII. Országos
Vidékbajnokságnak. A Szolnoki Sportiskola
úszói jól szerepeltek ezen a bronz hétvégén,
szép eredményeket értek el. Hosszú évek óta
az idén összeállt egy erős leány váltó
csapat, akik háromszor is a dobogóra álltak.

Kiemelkedő eredmények (pontszerzők):
|
Szilágyi Réka |
96-97.kcs. |
200 mell |
2:55,77 |
3.h. |
| |
|
50 mell |
37,13 |
3.h |
| |
|
100 mell |
1:21,48 |
4.h |
| |
|
50 gy |
30,12 |
6.h |
| |
|
100 vegyes |
1:13,97 |
6.h |
| |
|
|
|
|
|
Kiss Fruzsina |
94-95.kcs. |
200 mell |
2:55,16 |
4.h |
| |
|
100 vegyes |
1:13,26 |
4.h |
| |
|
50 pill. |
33,76 |
5.h |
| |
|
50 mell |
38,55 |
6.h |
| |
|
|
|
|
|
Takács Martin |
94-95.kcs. |
200 pill. |
2:32,62 |
5.h |
| |
|
100 pill. |
1:08,42 |
6.h |
| |
|
|
|
|
|
LEÁNY VÁLTÓ |
94-95.kcs. |
4x200 gy |
9:54,81 |
2.h |
| |
|
4x100 gy |
4:30,12 |
3.h |
| |
|
4x100 vegyes |
5:08,87 |
3.h |
De még mindig
nincs megállás: december 17-én városi
diákolimpián, illetve december 21-én a Megye
Bajnokság befejező fordulóján vesznek részt
sportolóink. De, ahogy a képek bizonyítják,
edzésen kitűnő a hangulat csapaton belül:
 
 
Megye Bajnokság IV. ford.
2008. december 21.

Ezen a versenyen hirdették ki a 2008-as
Megye Bajnokság abszolut bajnokait:
94-95.kcs. leányok: Kiss Fruzsina, 98-99-es
kcs.-ban: Baricza Dorottya, 96-97-es
kcs.-ban: Szilágyi Réka, 94-95. kcs. fiúk:
Takács Martin
Ugyan ezen a napon az Úszó Szakosztály
évzárót tartott. A hangulatról beszélnek a
képek:
 
 

 
 





 
 
Köszönjük az elmúlt évi munkát, segítséget,
támogatást a szakosztály
minden sportolójának és hozzátartozóiknak!
Boldog és sportsikerekben gazdag új évet
kívánunk!
A továbbiakban is számítunk Önökre!
A
cégek és a magánszemélyek anyagi támogatását
az alábbi
számlaszámra várjuk:
Egészséges Életmódra Nevelésért Alapítvány
10404508-45017005-00000000
a közlemény rovatban kérjük feltüntetni:
"úszó szakosztály részére"
Köszönjük!
Hód-Kupa
Országos Meghívásos Úszóverseny
2008. november 22., Hódmezővásárhely
November 22-én Hódmezővásárhelyen vettünk
részt a Hód-Kupa Országos Meghívásos
Úszóversenyen. 21 klub (2 külföldi)
nevezett a nagyszabású versenyre. Úszóink
kitűnően helyt álltak, remek eredményeket
értek el.
Érmes versenyzőink:

|
Szilágyi Réka (12 éves)
|
100mell |
1.hely |
1:24,0 |
|
Kiss Fruzsina (13 éves) |
100gyors |
2.hely |
1:04,9 |
|
Lúgosi Gusztáv (10 éves) |
100mell |
3.hely |
1:30,34 |
|
Takács Martin (13 éves) |
100pill. |
2.hely |
1:11 |
|
|
100gyors |
3.hely |
1:03,6 |

|
Karmazin Tamás (7 éves) |
50mell |
2.hely |
0:52,66 |
A versenyen készült további képek
a
képgalériában
tekinthetők meg.
Megye Bajnokság 3. forduló
Tiszaföldvár, 2008. szeptember 21.
Jól kezdték az őszi szezont a szakosztály
úszói Tiszaföldváron, ahol a Megye Bajnokság
3. fordulóját rendezték (kitűnően). A rossz
időjárás ellenére jó versenyeket láthatott a
szép számú szülői szurkoló sereg.
Érmeink száma: 9 arany, 9 ezüst, 4
bronz










A
fotókat M. Tóth Erika készítette. A
versenyen készült további képek a
képgalériában tekinthetők meg.
UTÁNPÓTLÁS ORSZÁGOS SPRINT VERSENY
2008. október 04., Eger
Ezen a versenyen sok szép egyéni eredmény
született. Egyéni csúcsok dőltek meg sorban,
annak ellenére, hogy a nyári szünet után
csak pár hete edz intenzíven a csapat.
12 klub több mint 200 versenyzője közül a
sportiskolás fiatalok 9 arany, 5 ezüst, 7
bronz érmet nyertek. A gyermekeknek nagy
élményben volt részük, hogy (anyukaként)
találkoztak Egerszegi Krisztinával. Számos
autogrammot kértek és kaptak.
Aranyérmesek:

Takács Martin - 50 m. gyors, 50 m.
hát, 50 m. pillangó

Szilágyi Réka - 50 m. mell, 50 m.
gyors

Kis Fruzsina - 50 m. gyors

Lúgosi Gusztáv - 50 m. mell

Baricza Dorottya - 50 m. pillangó

Balogh Zsuzsanna - 50 m. mell |