🥇🥈🥉
Hatalmas evezős siker az országos bajokságon!

Utánpótlás, Para és Masters Evezős Országos Bajnoksága
Velence, Sukorói Evezős Pálya, 2019. július 5-7.

Az elmúlt hétvégén rendezték meg a 2019. évi Utánpótlás, Para és Masters Evezős Országos Bajnokságot, melyen az elmúlt évek egyik legnépesebb versenyzőgárdájával indultunk, és az utóbbi évek legsikeresebb Utánpótlás Országos Bajnokságán vannak túl a Szolnoki Sportcentrum Nonprofit Kft. versenyzői.
A 3 bajnoki cím mellett számos dobogós valamint döntős helyezést szállítottak a sportolók.
Nagy eredmények ezek, hiszen utánpótlásban 2016-ban volt utoljára országos bajnokunk.

Olyan is rég fordult már elő, hogy egy futamban két szolnoki egység is dobogós lett, idén erre is sor került a női serdülő perorok versenyében, Ferencz Panna és Pogány Ingrid első, Juhász Sára és Lajkovics Rebeka pedig harmadik helyezést ért el.

Valamint a Női Tanuló egypárevezős versenyszámában, mely az egyik legnépesebb versenyszám, így csak előzetes kvalifikációval indulhatott el a legjobb 18 versenyző. Kovács Eszter az egész magyar mezőnyt maga mögé utasítva állhatott a dobogó legfelső fokára.

Aranyérmeseink:
NS2- Ferencz Panna, Pogány Ingrid
NS4+ Ferencz Panna, Pogány Ingrid, Juhász Sára, Lajkovics Rebeka
NT T4 1x Kovács Eszter

Ezüstérmeseink:
NS 8+ Ferencz Panna, Pogány Ingrid, Juhász Sára, Lajkovics Rebeka, Volter Réka, Török Veronika, Kiss Emőke Cserne, Lengyel Laura, kormányos: Hanga Zsófi
NT T4 2x Kovács Eszter, Kiss Csende Ajna
NT T1 1x Lőrincz Lara Csenge

Bronzérmeseink:
FT T2 2x Drávucz Dániel, Tóth Dániel Bendegúz
NS 2- Juhász Sára, Lajkovics Rebeka
NT T4 4+ Kovács Eszter, Kiss Csende Ajna, Pádár Luca,
Hanga Zsófi, kormányos: Baki Kitti
FT T2 1x Drávucz Dániel
FT T1 1x Hanga Sebestyén
NT T1 1x Lőrincz Lara Csenge

Gratulálunk a versenyzőknek és felkészítő edzőiknek: Molnár Dezső, Rácz Milán, Purucki Ferenc